A jéghideg hajnali napfény alig-alig szűrődött be a rácsokon, és a Demertan hegyi börtön egyik utolsó rabja akiben még emberi vér is folyik, Richall Cordast máris az ablakban állt és a hegycsúcs mögött felbukkanó vörös gömböt szemlélte... -"Már a 36. napfelkelte... Sosem lesz vége... Pedig esküszöm, megváltás lenne, ha a fejemet karóra tűznék a szégyen ösvényén..."- Richall bűne nem lett volna nagy, csak egyszerű tolvajlás volt... Csakhogy ő egy aranyfácánt lopott el, a királyi udvarból. A király pedig köztudottan a legvéresebb kezű uralkodó volt egész Oucklerno földjén. Kegyetlensége nem ismert határokat, gátlástalanul tiporta el minden ellenségét, vagy aki csak egy kicsit is mást tett, mint ő elvárta volna... -"Nem akarom én ezt... Nekem nem így kellett volna végeznem... A legjobb mestertől tanultam az íjászatot... Nem ezt az utat szánta nekem apám..."- Richall gondolatmenetét egy mély, dörmögő hang szakította meg. Trensonn Molvard volt az, a szomszéd cella lakója. Nagydarab, szemmel láthatóan bivaly erős ember volt, akiről senki nem tudta valójában miért is ücsörög a cellájában már hosszú ideje. Ő ha kérdezték, mindig csak annyit mondott, "rossz vacsorát főztem egy pár nagy embernek".
- Hé te Rico! Áruld már el nekem, hogy az isten nyilába van az, hogy téged a 40. napon kivégeznek, amikor az itteniek közül mindenki nagyobb bűnt követett el? Az az izé ott a veled szemben levő cellában megevett vagy 10 családot apásúl, anyástúl, gyerekestűl, tehenestűl...
- Látod ez az Trensonn... Ők csak családok voltak... Én meg csirkét loptam. De nem egy családtól, vagy kettőtől. Nem. Én a királytól. Ez erre felé a nagy igazságszolgáltatás. De most kérlek hagyj. Ideje elmerülnöm a gondolataimban....A rácsok közötti apró rések közül egyen egy apró, élénk zöld császárlégy repült be, és szállt néhány tiszteletkört a Richall hófehér arcát szinte teljesen elfedő feketepárducból készült csuklyaszerű ruhanemű körül, majd játszi könnyedséggel szállt le Richall orrára...
- Hmm, hmm.. Drága barátom, ma nem lesz szerencsés napod. Sajnos egy rossz embert tiszteltél meg azzal hogy rá helyezted a törékeny tested.
Ez után pedig villámgyors mozdulattal kapta el a kis állatot, és összeszorította markát. A légy élettelen teste a földre hullott, és élénk zöld fényt sugárzott szét a cellában. -"Ez a fény... Hasonlít arra amit Lesrti mester halálakor láttam. Lehet ő sem az volt akinek mutatta magát? Nem lepődnék meg... Hiszen én sem vagyok teljesen ember, miért várhatnám el, hogy más az legyen? Bár láthattam volna a családomat. A teljes családomat... Persze apám keménykezű, de jó ember volt... Hehe... Lovagnak akart eladni engem... Talán neki köszönhetem, hogy ez lett belőlem. Pitiáner tolvaj. Azt sem tudom ki vagyok. Hehe... Azt sem tudom mi vagyok..."- És azzal ismét hosszú, mély álomba szenderült, ahogy azt a fogva tartása alatt már oly sokszor... A napok lassan teltek, és az utolsó napok még annál is lassabban mint addig. Az ébredések lehangolóak voltak, hiszen a jéghideg kőtengeren keresztül ami körbe vette az embert, maximum egy-egy hajszálnyi napsugár juthatott be. Az utolsó előtti nap (ami már inkább este volt) is így kezdődött Richall számára. Éppencsak felemelte a fejét, amikor egy vastag ezüst páncélzatú ember lépett be az ajtón. Ő volt Lounar Wolf, a király testőrségének parancsnoka, és a "fekete hó" hadtest kapitánya. A Fekete hó egy különleges alakulat volt a királyi testőrség alatt, amelynek a célja egy volt: mindenkit kiiktatni aki a király útjában áll, bármi áron. Mindenki tudta hogy ahol a fekete hó megjelenik, ott emberek feje fog hullni hamarosan...
- Hé te! Igen te ott! - böködte meg kardja hegyével Rico oldalát.
- Keljél föl! Most!- Jól van, jól van... Az ember a halálára készül és még az utolsó nap sem hagyják kipihenni magát?
- Ne szemtelenkedj fiam! És vedd le azt a csuklyát! Amúgy is, van még minimum egy napod a halálodig. Richall megfontoltan húzta a csuklyát a fejéről, lassan, mintha támadásra számítana. Vállig érő hófehér haja, és smaragdzöld szeme szinte világított a sötét böntöncellában.
- Hmmm. Minimum egy nap? Valami érdekes ízt érzek a szavadban, nagy uram.
- Vág az eszed, mint a demertani hóhér pengéje. Alkut ajánlok.
- Mit adhatnék én kapitányuram? Hisz az egyetlen fácán volt minden vagyonom, aztán az sem volt az enyém.
- A király kegyelmet ad, cserébe egy kis szolgálatért... Életed végéig...
- Lounar Wolf arcán kaján vigyor jelent meg.
- Gondolkodóba ejtettél fővezér úr. Részleteket szabadna tudnom?
- Nem mondhatok többet, minthogy "megfürödhetsz a fekete hóban"... Kapsz egy nap gondolkodást, és holnap reggel visszatérek a válaszért. Szép ez a tavasz, nem? - mosolyodott ismét el a kapitány
- Szép, persze, hogy rohadna el az összes krumplid... - mormogta az orra alatt Rico, és visszahúzta a fejére a sötét csukját, majd bekuporodott a sarokba.
-"Hát, tessék. Itt a kegyelem előttem. Legyek rabszolga, vagy legyek rab-hulla. Nem mindegy, de akkoris... A fekete hóról az a hír járja, hogy a király nem hivatalos kivégzőosztaga. Megtisztelő persze, de miért is kellek én oda? Végülis mindegy. Ha menni kell, hát megyek. Már csak Trensonnt kéne kihúznom erről a mocskos patkánylyukból... Végülis... Próba szerencse"- Majd a szemét lehunyva ismét álomba szenderült volna, de valami nem engedte át a nyugalom dimenziójába. Miért pont ő? Hiszen csak egy tolvaj, akinek bár tanították a kardforgatást, a kiképzése óta nem használta az akkor tanultakat. A nap lassan lebukott Demertan hegye mögé, és Richall gondolatai is így merültek egyre mélyebbre elméjében, amíg hirtelen a másik oldalon kelt életre a vörös gömb. Elérkezett az idő, és Rico már hallotta, ahogy kopogott a börtön köve Lounar Wolf csizmája alatt. A folyosó ajtaja még ki sem nyílt, Wolf kapitány már ordított is Richall felé:
- Na tolvaj? Mi a válaszod!
- A válaszom... - habozott egy pillanatig Richall - Igen, vállalom! De lenne egyetlen apró kérdésem.
- Nem szokásom utat hagyni a kérdéseknek, de most az egyszer, amíg nem hallja senki más... Legyen...
- Úgy érzem, elkéne egy igazán jó szakács is a küldetésekhez, nemde?
- Hmmm... Mire, vagy inkább kire gondolsz?
- Rá! - mutatott határozottan Trensonn irányába...
Lounar nem tudta igazán hova tenni Richall kérdését, és furcsa is volt számára az, hogy valaki ilyen arcátlanul viselkedik vele szemben, mégis valahogy imponált neki Rico viselkedése. Gyorsan intett az ajtóba, ahonnan villám léptekkel szaladt befelé Siene a törpe, aki a nép által csak a Wolf csicskása nevet viselte magán.
- Hé törpe! Ki az, abban a cellában? - mutatott Trensonn felé...
- Ő? Trensonn Molvard... A tekercsek szerint a dwall flotta Vándor nevű hajójának volt szakácsa... A dwallok elleni háború során került erre a földre egyetlen túlélőként, miután Berossa kapitány megsemmisítette a Vándort. A jelentések szerint egy egész falu népét irtotta ki egymaga, mielőtt a királyi gárda elfogta....
- Hmmm... Kell nekünk! - szólt közbe Lounar.Richall szeme kikerekedett miközben a törpe felolvasta Trensonn tekercsét. Soha nem gondolta volna, hogy ez a jámbornak tűnő nagy ember egy egész falu ártatlan emberrel végzett volna...
- Richall Cordast 40. napon, halál helyett az életet választottad. Kelj fel és kövess! És hozd a barátodat is!
Richall nagy nehezen felkelt és lassú léptekkel indult meg Trensonn társaságában a kapitány után. Tudta, hogy innentől egy olyan úton jár, ami miatt átkok ezreit fogják a fejére zúdítani. Mert a fekete hó bizony, gyorsan ható méreg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése